Dimitri Verhuls megtanulta, miért Roy Orbison a császár, és hogy miért olyan könnyű a piások koporsója - Ő ezt már 13 évesen tudta. A piros marbolómat a hamutál felett lobálom, valaha fehér zoknimat az íróasztalom sarkába hajítottam, és pirosra lakkozott körmömet piszkálom miközben azon gondolkodom, én mit tudtam ennyi idősen?

Ennek a szövegnek a jelentőségével minden bizonyára teljes mértékben tisztában voltam már akkor is. Tudtam, hogy ha bepiálok, és arra fűvet szívok, több mint valószínű, hogy hányás lesz a vége. Tudtam, hogy a szintetikus drogokat nem szabad összekeverni, mert borzalmas végük lehet. Ahogyan azt is, hogy a sör és a vörös bor, vagy bármilyen bor sörrel rémes ízt hagy a szádba mikor kihányod. Tudtam, hogy a bókok hazugságok, és hogy nem vagyok olyan szép mint ahogyan a képmutató barátnőim bizonygatják, és perverz kamaszok hajtogatják.
Ez a tudás, alig gyarapodott ha jobban belegondolok.

Mivel azt hiszem, így lassan két honapos müködés, és elég stabil statisztikám alapján úgy gondoltam, hogy idelye a szűk baráti körömről egy kis bemutatót tartanom, persze csak jellemileg meg hassonlók :) Hogy mégis csak egy kicsike fogalmatok legyen arról, kiről beszélek, néha napján.

Excentrikus-kisasszony: Mióta elköltöztem, Ő a legjobb barátnőm, úgy mond. De ha télleg hűek akarunk lenni a valósághoz, ő az a lány akivel a legtöbb időmet töltöm. Fancsali pofija, szőkített hosszú haja, és a válán lévő pillangó tetkó hamisithatatkan pláza ribancnak tűnteti fel mások előtt, és valószínüleg ez volt a szándéka. Jelmondata: Ha butának mutatom magam, mindenki rámhagyja a hülyeségeket, de ha mondok valami okosat, kétszer akkora lesz a döbbenet!

Kokainista Úrifiú: Ő a jelenlegi barátom. Bájos elragadó, narkós, és tapintatos, iszonyatosan kedves, habár mindennek ellenére megcsaltam, mert motyóval kinált. Ha valaki szereti a barátnőjét nem kínálja motyóval. Erről enyit. Szóval valójában egy halálra ítélt képmutató köcsög, akivel jó az ágyban. (Kezdek beleszeretni).

Naív Istennő: Na ennek a kiscsajnak biztosan nincs ki mind a négy kereke! Fiatalbb nálam egy kicsivel, de egy olyan emberi tulajdonsággal rendelkezik, (a legendás püspökfalatkája melett) amit nagyon kevesen tudhatnak magukénak: nincsenek előítéletei. De igaz, ez szerintem rettentő naívsága maitt van - jó bizni az emberekben, de hogy állandóan utánna kell rohangálnom az éjszaka közepén mert valami faszságot csinál, na-na...abból már elegem van.

U.I.: folytatás következik, ma még nem aludtam...

Levágattam a hajamat. Azt hiszem azért, mert ha változás megy végben a lelkünkben, a személyiségünkben, akkor az nem lehet állandó, ha a külsönkön nem történik semmi változás. Mert ha a tükörbe nézünk, akkor ugyanazt az embert látjuk aki a régi személyiségünkkel rendelkezik. Így viszont egy másik embert látok. aki talán viselhetei mindezt...
A múlni nem akaró karakánság, hobortosság, és addictivitás mellett megjelentek mások is. A vágynál, előrébb tartom a bizalmat. A spontanítás háttérbe szorult a határozottság mögé. Megjelent a felelösségteljesség, ami kezdi meggyülöltetni velem ezt az átkozott kocsit (amit változatlanul imádok. A két érzés ugyebár megfér egymás mellett).A hajamt hátránya, hogy minden ismerősőm azt mondja, úgy nézek ki, mintha 20-24 éves lennék. (Valaki szélsőségesen felkiáltott, hogy mikort töltöttem be a harmincat... bruhaha a humorom se a régi már úgy tűnik).

Rohanok. Elmegyek futni, haza jövök lezuhanyzok, elugrom egy könyvért, aztán bekapok valamit egy kínaiban, elmegyek a barátnőmért, vásárolgatunk, este meg beülünk egy filmre. Hazajövök, átöltözök, kisminkelem magam, felveszek egy szolid magassarkut, és kezdetét is veheti a jólmegérdemelt, szombat esti kocsmatúra.... Nem is tudom mikor vettem részt utoljára ilyesmiben!

Sziasztok! :) Noshát tudom, hogy most nagyábból egyhétre - vagy több? - szüntere tettem az oldalt, de még ahhoz is lusta voltam hogy ezt kiirjam ide a főoladalra. Sok minden történt velem azóta - összejöttem Dáviddal - akiről régebben irtam úrifiú, és kokinista jelzőket használva, bár az jelezném, hogy azóta már megcsaltam, orálisan és lélekben. Bűntudat nincsen, őszíntéesség hiányzik, nem vallottam ben neki, minek is, nem akarom elveszíteni. Közel egy honapja vagyunk együt, szeretem hogy van nekem, és szeretem azt amilyen, bár szívből egyátalán nem szeretem, az igazság az, hogy Ő csak egy támasz, egy biztos pont, akinél ott aludhat esténként, és reggel ágyba hozza nekem a tejeskávét, cukor nélkül, fele-fele arányban pont ahogyan a legjobban szeretem. Akivel az érdeklődési körünk majdnem egyezik, de azért ott vannak azok az apró eltérések, amik biztostják, hogy mindig legyen valami amiről tudunk beszélni, és ami érdekli is a másikat. Mitna kapcsolat lenne - egyeznek a függőségeink, hasonlóak a szenvedélyeink, kurvajókat szexelünk - és amíg meg nem kaparintottam magamnak, bár lhet fordítva történt - szentül hittem, hogy halálosan beletudok majd szeretni. De mindig megfeledkezek arról a rohadt apró tényről, hogy nem befolyásolhatom, kit miét választ a szívem.

Egyéként remélem ez az új kínézett, mindenkinek elnyerte a tetszését, szívesen fogadnám a véleményeket róla, relatív sok munkámba került! :)

Nem akarom hagyni, hogy újra át vedd felettem a hatalmat. Nem akarom, hogy megint jól müködő barátságokat facsarj ki, ezzel káoszt teremtve a lelkemben, és az elmémben, nem akarom, hogy a nagynehez rendbetett féléletemet most megint teljesen felborítsd. Ilyen akarok maradni. Rendszerezett, és határozott, egy- a levegőben szüntelenül lebegő kimondatlan szó, vagy inkább csak szótag ami majd egy nagyot robban, lavinákat indít el a hegyoldalakon olyan viszhangot csap mikor kimondják. De sosem fog felrobbani ha a tér, az idő, ez a mindenkori határtalanság folyamatossan elnyeli, mikor elkezd fejlödni. Már nyitodik a képzeletbeli száj.... nem még csak rúzsotta magát. Fenéket. Fancokat. Faszokat. Most vesz tudomást a spiritualizmusról, hogy kiváljon a hajnali, hűvős őszi ködből, szellemplazmáján megcsillan a fény. Eggyik kedvenc magassarkumért nyúl, és amilyen halkan csak tud leoson a boltba. Fogkefét, és fogkrémet vesz. Visszaoson. Észreveszem, felkelek rá... eltűnik. Megint. Káosz keletkezik, nem hagytam hogy csöndben végezze a dolgát... fogat kellett volna mosnia, hogy csillogó Hollywood-i mosolya legyen, kirúzsoznia a száját babarózsaszínnel, és akkor elkezdhetett volna suttogni, hogy egy a levegőben szüntelenül lebegő, kimondott szó vagy talán csak szótag legyen a kimondatlanból, ami olyan nagyot robban, lavínákat indít el ami elmossa, eltörli örökké maga alá temeti, és nem hagyja, hogy káoszt teremtsen az elmémben, a lelkemben, nem hagyja hogy kifacsarjon jól mükődő barátságkat, elért eredményeket, és nem veszi át felettem soha többé a hatalmat.
Nem nekem való vagy, te, hé szerelem, szeretet... bármi légy is valójában eddig mindig csak kárt okoztál bennem, és körülöttem. Hagyj már békén kérlek szépen, csak egy rövid időre legalább... és miért pont Őt? Az eggyik legjobb barátom... Vagy megint csak vágyat keltesz bennem, és pár álmatlan éjszaka után megint eltudlak űzni belőlem? Bár így lenne... de nekem már ennyire se kellesz. Élni akarok, nem szenvedni a szerelemtől.
Vagy szerelmes akarok lenni, és élni veled...
Unom ahogyan örökké ott lebegnek a régiek is. Nem akarok mégeggyet a képzeletbeli akasztora amire ha rá nézek eszembejut egy, aztán a másikuk, majd az akire Ő hasonlít, az előtte lévő, aztán eszembe jut Ő akit soha nem fogok nem szeretni, de örökké gyülölni már minden bizonnyal.
Ráadásul ez a mű, ez a műség, azzal kecstegtetsz állandoan, hogy érte érdemes lenni küzdeni, esetleg feladni egy két dologt, vagy akkor már többet is... megfontolandó? NEM! Mindig a képzeletel kezdődik...a vágyal folytatodik... a tettekel válik valóssá... a testben egyesül... a lélek szab neki határt... és a szív törik egyre aprobbra.